Tarlós szerint Vitézy könnyen Karácsony fejére nőhet, a Fidesz kampánya pedig elhibázott volt
A volt főpolgármester felvázolta, hogyan látja a hamarosan felálló közgyűlés erőviszonyait, és Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
A volt főpolgármester felvázolta, hogyan látja a hamarosan felálló közgyűlés erőviszonyait, és Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
Hidvéghi Balázs korábbi fideszes EP-képviselő meg van elégedve az általa koordinált főpolgármester-jelölt kampányával.
A lap olyan szavazatszámlálót is talált, aki nem emlékszik, hogy bármit is aláírt volna.
A határidőig nem támadta meg sem Karácsony Gergely, sem Vitézy Dávid, sem pedig bárki más a június 9-i főpolgármester-választás eredményét – tudtuk meg. Így a két körös újraszámolás után harmadszorra is – 293 voks előnnyel – győztesként kihirdetett Karácsony veszi át októberben a főpolgármesteri posztot, saját magától.
Harmadszorra is Karácsony Gergelyt hozta ki győztesnek Vitézy Dáviddal szemben a főpolgármester-választáson a Nemzeti Választási Bizottság pénteken az összes, csaknem 800 ezer szavazat újraszámolása után. Karácsony 293 szavazattal nyert. Vitézy gratulált neki, a régi-új főpolgármester pedig úgy értékelte a győzelmét: „Három a magyar igazság”.
Érdemi vizsgálat nélkül utasították vissza a kedden érkezett alkotmányjogi panaszt.
Több mint 17 ezer szavazólap, közel 100 doboz, 20 számlálóbiztos és egy lift volt a főszereplő kedden a VII. kerületi önkormányzat épületében. Bár akadt néhány rosszul dokumentált voks mindkét irányba, arra nem számítottak a helyi választási iroda tagjai, hogy itt fordulna meg az eredmény. Megnéztük, mi történik a színfalak mögött a Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közötti meccsen.
Információi szerint voltak Karácsony-szavazatok Vitézy-kötegekben, ennek ellenkezője is előfordult, de találtak mindhárom jelölt esetében korábban érvényesnek számított, érvénytelen szavazólapokat is.
A panaszos szerint a Kúriának magának kellene újraszámolnia a szavazatokat, nem volt joga ezt a Nemzeti Választási Bizottságra bízni. Vagyis még csak elkezdődött az újraszámlálás, de az Ab csütörtökön akkor is újra kénytelen lesz a témával foglalkozni, ha addigra megszületik az új eredmény a budapesti főpolgármester-választásról.
Az újraszámolást hétfőn rendelték el nagyjából egy hónapos jogorvoslati eljárás után. Kérdés, változik-e a jelenlegi rekordszoros eredmény, amely szerint Karácsony Gergely 41 vokssal legyőzte Vitézy Dávidot.
Döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) arról, hogyan számolják újra a főpolgármesterekre leadott voksokat, amire a Kúria – többkörös jogorvoslati eljárás végén – kötelezte az NVB-t. A mintegy 800 ezer voksot nem központilag vizsgálják át, hanem kerületenként összegyűjtve, 23 helyszínen. Eredményt pénteki újabb ülésén hirdet majd az NVB, de az ellen megint lehet fellebbezni – a Kúrián, majd az Alkotmánybíróságon is.
A volt főpolgármester-jelölt szerint a Kúria Alkotmányellenesen döntött, amikor nem rendelte el a választás megismétlését.
Miért lehet az újraválasztása ellenére csalódott Karácsony Gergely, mit köszönhet Angyalföldnek, árthatott-e volna a Fidesz magának és Szentkirályi Alexandrának jobban annál, minthogy visszaléptette jelöltjét, és mit veszített ezen az egészen Vitézy Dávid – ezekre is választ ad a Republikon Intézet elemzése a főpolgármester-választásról.
Harmadszor döntenek, akár már kedden, a főpolgármester-választásról, ezúttal a Kúrián a sor, de lehet, hogy még az Alkotmánybíróságnak is lesz dolga az üggyel. Mi jön ezután? Az összes szavazat újraszámolása? A választás részleges megismétlése, ahogy a vesztes Vitézy Dávid kéri? Vagy egész Budapestnek újra kell szavaznia, ahogy a 41 voksnyi többséggel győztes Karácsony Gergely szeretné? Ha új voksolás lesz, azt július 7-én tartják, ami nagyon feszített tempót diktál.
Abszurdba fordult a budapesti főpolgármester-választás: a jogszabályok megszegése vagy épp azok életszerűtlen alkalmazása együttesen tette lehetetlenné, hogy érvényesüljön a választói akarat.
Továbbra sem lefutott meccs a június 9-i főpolgármester-választás eredménye: hiába volt részleges újraszámolás, és nyert 41 vokssal még mindig Karácsony Gergely, ezt az eredményt ő maga támadta meg a Kúrián. Vitézy Dávid pedig egy másik döntést fellebbezett meg, mivel megismételt választást akar a IV. és a VII. kerületben.
Folyamatosan frissülő cikkben követtük nyomon a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai épülete elé szervezett tüntetést. Karácsony Gergely azért hívta utcára a híveit, hogy kiálljanak a választások tisztasága mellett, szerinte ugyanis több törvénytelenség is történt az újraszámolás körül.
Karácsony elnézést kért a lapáttal agyonverős mondatért.
A választás vasárnap megtörtént, végre abban kellene tisztán látni, hogy ki nyerte – közölte a 324 vokssal Karácsony mögött lemaradt Vitézy Dávid, aki szerint a szavazatok újraszámolása jó eszköz, nem kell a teljes főpolgármester-választást megismételni.
Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között 324 voks döntött, de Vitézy már kérte az újraszámolást, most Karácsony is lépett, és az egész főpolgármester-választás megismétlését sürgette. A választási szervek közben elismerték, hogy volt 3 olyan kerület, ahol az érvénytelen, újraszámolásra visszaküldendő szavazólapok urnájának felnyitásánál nem volt mindenki jelen. Pénteken újraszámolnak.